![]() |
|
![]() |
HOME • KARRIER • DISZKOGRÁFIA • DALSZÖVEGEK • SZÓTÁR • FÓRUM • FANLISTING |
|
|
|
Úristen, de boldog vagyok! Fantasztikus barátaim vannak. Meginvitáltam minden ismerősömet egy partira Finnországban. Kicsit nehéz volt összeegyeztetni úgy, hogy én Los Angelesben mindig fél nappal mögöttük jártam, nem is tudtam hova mennek manapság a nagy társaságok szórakozni, plusz még ugye utaznom is kellett. Túlságosan rástresszeltem. Izgultam, hogy fog alakulni, rémálmaim voltak, hogy senkinek sem fog ízleni a kaja, vagy nem jönnek el. De végül az est abszolút tökéletesre sikerült. Megpróbálom átadni, milyen hangulat uralkodott..yay!! A folytatásért, képekért kattintsatok a Bővebben-re! ![]()
Ami ennél is csodásabb volt, amint az estének vége lett, a hely átalakult éjszakai klubbá. Az atmoszféra teljesen megváltozott, pedig csak pár méterrel mentünk odébb, a vacsoraasztaltól a tánctér széléig. Éjfélre megtelt teljesen a bár, jó zenék szóltak, mi pedig az előre foglalt asztalunknál ültünk. Nem kellett elszakadnunk egymástól akkor sem, ha valakinek táncolni akadt kedve, és ez volt számomra a legfontosabb, hogy mindenkit együtt láthassak. Imádtam, hogy velük tölthettem az estét, és eközben még nagyot partiztunk is! Minden félelmem hiábavaló volt. Életem legkülönbözőbb korszakaiból megismert barátaim közt ültem, percenként könnybe lábadt a szemem, mikor mesélték mennyire hiányoztam nekik, hah! És a kiszolgálás!! Nekem csak a társaságommal kellett foglalkoznom, ők minden apró cseprő dolgot elintéztek nekünk. A menedzser megtalálta egyikünk elveszett kézitáskáját a dívány mögött, a pincér az asztalhoz hozta az italunk, mi meg csak buliztunk, hah!! Köszönöm mindannyiuknak, egytől egyik imádom őket! És köszi a Namu munkatársainak. Mára egy kicsit megnyugodtam, a nagy várakozás és izgalom után minden szuperül alakult. Még a hó hiánya is elviselhető, mivel világos van napközben is. Yay! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Életbe nem ettem még ázsiai ételt, az az első kép szép-szép, de nem kóstolnék bele. Harmadik képen meg jól mutat a kis seprű |

Jó buli volt, kár, hogy Adet kihagyták belőle. De majd most bepótolják a vigadozást! BB ismerkedni fog a finn kultúrával… |

HDORI: sztem azzal a seprűvel próbálták kihalászni a kis táskát, ami a dívány mögé bújt |

Juci: Igen, gondoltam, hogy arra a célra hozták, csak a sok bulis kép közül befigyelt, hogy bambulnak a dívány mögé, a pasi válla fölött meg a seprű x) |

Saulinak is jó baráti köre van |

Sorry, the comment form is closed at this time.



| Rolling Stone Glam Nation Turné Glambertnek lenni | Adam hírnév előtti élete Vásárlás a hivatalos boltból Advocate interjú |


Név: TrespassingFormátum: EP Megjelenés: 2012. október 08. » Megveszem |
Név: TrespassingFormátum: Album Megjelenés: 2012. május 14. » Megveszem |
Név: Never Close Our EyesFormátum: Kislemez Megjelenés: 2012. április 16. » Megveszem |
Név: Better Than I Know MyselfFormátum: Kislemez Megjelenés: 2011. december 20. » Megveszem |
Név: Glam Nation TourLemezek száma: 2 (CD+DVD) Megjelenés: 2011. március 21. » Megveszem |
Név: For Your EntertainmentTour Edition Formátum: Nagylemez Megjelenés: 2010. október 25. » Megveszem |
Név: If I Had You RemixedFormátum: EP Megjelenés: 2010. augusztus 16. » Megveszem |
Név: AftermathFormátum: Kislemez Megjelenés: 2011. március 10. » Megveszem |
Név: Acoustic Live!Formátum: EP Megjelenés: 2010. december 6. » Megveszem |

| Hír Paparazzi Dalszöveg Interjúk Glam Nation Tour American Idol | Média Twitter Múltidéző Sauli blogja Tommy Joe Ratliff Iza Blogol |

| Cheryl Cole Hungary Gossip Girl Katy Perry Ultimate Kylie MusicHits | Jim Parsons Fan Britney Spears Music Daily Madonna Hungary Lady Gaga |

